Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Gasztrolit forradalom Kisújszálláson, avagy költészet napi vacsora

A költészet napja alkalmából egy igazán különleges íz-irodalmi élménnyel készült az idén 55 éves iskolánk anyanyelvápoló tehetségműhelye, melyhez Horváth Ferenc szakoktató, a Horváth Kert tulajdonosa is csatlakozott.

Az est résztvevőit Toldi Attila főigazgató köszöntötte. Mint elhangzott: a gasztronómia és a literatúra vegyítése eredményeként jött létre a gasztrolit, amelynek irodalmi anyagát Keserűné Ébner Tünde, az Illéssy nagyszerű magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusa rakta össze diákcsapatával. A legmagasabb kockázatú összetevőt – Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Csukás István, Arany János és Krúdy Gyula – egy-egy kedvencét újragondolva, Horváth Ferenc és szakácskollégái, Juhász Anett és Kovács Zsanett szállították hozzá.

Az est érdekessége volt, hogy az illéssys vendéglátó szaktechnikus tanulói és az irodalmi kör diákjai minden fogás előtt versrészlettel vagy megzenésített versekkel léptek színre, majd az asztaloknál is idézetekkel tálalták a fogásokat a vendégeknek. Így idézték meg a költészet napi vacsorán Hegedűs Géza, Szabó Magda, Ady Endre, Mikszáth Kálmán, Csukás István, Radnóti Miklós, Arany János, Tóth Árpád, József Attila, Petőfi Sándor és Nagy László gondolatait.

Az est Kalmár Zsolt végzős vendéglátó szaktechnikus diák szablyás pezsgő bontásával, majd közös koccintással indult, és jött is a hideg előétel, a kacsamájas tarte. Mikszáth Kálmán 40 éves írói jubileuma miatt a menüben szerepelt kedvence, a fogas. Most itt újragondolva marinált fogasfilé került a tányérokra, magvas zöldsalátával. A Jókai-bableves ízvilága kiválóra sikerült, bár itt a tálalásban volt egy látványos „csavar”. A kisújszállási születésű Csukás István író kedvence, az öhöm (slambuc, handabakáré) most újragondolva, azaz töltött öreglebbencsként lett elkészítve. Krúdy Gyula kedvence volt a rácponty, a marha- és körömpörkölt, valamint a tapfelspitz – a „tányérhús” –, a főtt marhaszelet különleges körettel jelent meg a tányéron. Az 1834-ben Kisújszálláson tanító Arany Jánosnak számtalan verse, prózája szól ételről, italról, főzési szokásokról. Az esten egy gyerekkorában megismert finomságot, a marcafánkot is újragondolva tálalták a vendégek elé.

 

Ezen a gasztrolit esten is bebizonyosodott, a költők világa olyan gazdag és sokszínű, mint a magyar konyha. Az elhangzott versek lélekápolók voltak, a feltálalt ételek és italok igazi ízkavalkáddal gazdagították a résztvevőket, akik azt kérték, hogy legyen folytatása a gasztrolit forradalomnak Kisújszálláson.

Rendkívül hálás vagyok Tünde tanárnőnek, a mi drága illéssys tanulóinknak a különleges élményért, és a Horváth Kert vendéglő dolgozóinak, akiknek többsége szintén kedves volt-tanítványunk.

Fellépő tanulóink: Simon Éva (ének), Lukács Titanilla, Illés Dominik, Madarász Emese, Kalmár Zsolt, Mester Alexa, Szilágyi Fanni, Vas János Dominik, Őrlős Petra, Pozderka Zoltán, Fehér Imre.

Toldi Attila főigazgató

GALÉRIA