Üdvözöljük iskolánk weboldalán

A 21. Illéssy-bál: mindenből kitűnő

Az Illéssy Alapítvány kuratóriuma és a Nagykun Baptista Oktatási Központ Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola 2025. február 22-én rendezte meg alapítványi bálját a Művelődési házban. Az alapítvány céljai évek óta változatlanok: az iskolai oktatás anyagi-technikai feltételeinek javítása, a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő tanulók támogatása, iskolai és más szabadidős programok támogatása és versenyek, vetélkedők díjazásához hozzájárulás.

A bál házigazdáinak – Hidvéginé Kuliga Gyöngyi tanárnő és Toldi Attila főigazgató – ünnepélyes megnyitója után Szász Veronika területi oktatási igazgató köszöntötte a vendégeket. A jótékonysági bál vidám műsora A mi kis iskolánk diákok által előadott poénláncolatával kezdődött (írta: Tóth László tanár úr), majd a 13. évfolyamos technikusosztály retró stílusú táncprodukciója következett. Zárásként ismét parádézott az iskola dolgozói közössége: Hófehérke történetét adták elő „kicsit” másképp (elmesélte és rendezgette: Keserűné Ébner Tünde tanárnő).

Ezek után Tatár Zoltán alpolgármester úr pohárköszöntője szintén csak elismerést és vidámságot tartalmazhatott. A finom vacsorára a koronát az 55. születésnapját ünneplő Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola – alapítási nevén: 625. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet – hatalmas tortája tette föl (készítette: Tóth László, az iskola világbajnok cukrásza). Két ötöst láthattunk a tortán, jelképezve és értékelve a dicső múltat és szép jelenkort.

Az est folyamán DJ Kurucz Dani szolgáltatta a zenét, hogy a vendégek a vacsorától felhalmozódott kalóriáktól megszabaduljanak.

Köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a bál sikeréhez!

Toldi Attila főigazgató

 

 

Támogatóink: Adidas - Molnár Tamásné, Atlantis Pizzéria, Balogh Károlyné szalmafonó, Baptista Szeretetszolgálat, Boda Aranka, Borók Kft., Borsodi Műhely Kft., Cefredoktor Kft.,  CO-OP Star Zrt., Copyland Papírbolt, Csillag Dohánybolt, Csurgó László, Demeter Jánosné - kuratóriumi elnök, Deme-Zsoldos Mónika, Doba Gergő – Griff Motorosbolt, Dr. Kovács Géza, Dr. Zsembeli József, ELT Kft., Eposz Kft. - Kovács János, Farkasné Himer Hajnalka, Fodor Ilona – Valenta Zoltán, Fodor Kálmán, Horváth Kert Vendéglő - Horváth Ferenc, Hús-Ételbár - Horváth Péter,  Horváthné Szabó Edit, Horgarobirds, az Illéssy-iskola dolgozói (Bagdányné Szél Zsuzsanna, Bacsóné Füleki Gabriella, Fodorné Soós Éva, Galambos Orsolya, Keserű Sándor, Keserűné Ébner Tünde, Kovács-Nagy Nóra, Mihály István, Oláh Erika, Tóth László, Varga Anikó) és tanulói, Imre Endréné - Papír-írószer bolt, Julcsi Üveg Ajándék, Kalmár Zsolt – kerékpárszaküzlet, Kaszás Attila és Kaszás Erika, Kisúj Kft. - Tanka Sándor, Kisújszállás Város Önkormányzata, Kumánia, Kunszöv Kft., Lázár Zsoltné – Nóra – kozmetikus,  Marady Optika, MesiCsodák – Barna-Majláth Emese, Monoki Kálmánné, Morán Sport, Móricz Zsigmond Református Kollégium, Murányiné Rózsika – Angel Roz Szépségszalon, Mysticday – Kisújszállás, Nagy Gábor – férfi fordász, Nemzeti Dohánybolt – Kelemen József, Pomázi József – Kópia Cukrászda, PRAZI Kft, Primoil Növényolajüzem – Farkas Tamás, REPTÁR Szolnoki Repülőmúzeum, Rigips –Varga Attila területi képviselő, RST 2000. Kft., Sándor József, Sas János – villanyszerelő, Süveges Gréta – Health sószoba, Szabó Műszaki Kereskedés, Szász Veronika – területi oktatási igazgató, Szűcs Tamás – polgármester, Tatár Zoltán alpolgármester és Tatár-Balla Ágnes, TESCO, Topáz Óra-Ékszer - Kenyeres Péter, Top-Training Kft. (Demeter Autósiskola), Tóth Andrea, Tóth József, Varga Szabolcs, Veres Istvánné – Magdi virágüzlet, Villa Aquila, Vörös Sárkány Étterem - Szanyi István.

GALÉRIA