Simon Éva 10. osztályos technikumi tanulónk újabb megmérettetésen vett részt 2020 szeptemberében Berettyóújfaluban. A II. Diószegi Nemzetközi Népzenei Versenyen ének és klarinét kategóriákban indult, arany minősítést és kiemelt arany minősítést ért el.
A zsűri elnöke, Nauner-Agárdi Éva a következőképpen értékelte:
„Rengeteg dallam van a fejedben, kezedben. Örülök, hogy mindig új anyaggal nevezel, nem ugyanazt, a jól begyakorolt, összeállítást tárod a közönség elé. Ez a csokrod is igényesen lett összeválogatva, a hangodnak, hangterjedelmednek megfelelően. Az is értékessé teszi ezt a produkciót, hogy kevésbé „használt” tájegységet, Székelyudvarhelyt, választottál; sokan énekelnek székelyföldi, gyimesi dallamokat, de e nagyváros anyagát ritkán.
Az Illéssy Sándor Technikum és Szakképző Iskola Akkreditált Kiemelt Tehetségpontként önerőből és sikeres pályázatok beadásával támogatja az ifjú tehetséget, aki előtt szép pályaív állhat a zenei pályán. Bátorítva segítjük, szeretjük, és örülünk minden újabb fellépéséhez, sikerének. Ismét gratulálunk, Évike!
Toldi Attila igazgató