Üdvözöljük iskolánk weboldalán

III. egészségügyi és szociális interaktív verseny a szociális munka alkalmából

Az idén november 15-én immár harmadik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a szociális munka alkalmából a környező iskolák 7-8. osztályos tanulóinak interaktív vetélkedőnket, melynek célja az általános iskolások figyelmének felhívása az egészséges életmódra.

Ebben az évben 7 település 9 általános iskolájának 20 csapata nevezett a vetélkedőre. Nem kis büszkeséggel jelenthetjük ki, hogy ezzel el is értük a maximálisan fogadható versenylétszámot is.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lázas készülődés előzte meg a nagy napot. Az illéssys kollektíva és diákjaink példamutató hozzáállásával egy emberként vettek részt az előkészületekben és a verseny gördülékeny lebonyolításában is. Jó hangulatban, nevetéstől hangosan látogatták végig iskolánkat a résztvevő diákok. Az elmaradhatatlan interaktív feladatok között ezúttal az egészséges életmód, az elsősegélynyújtás kérdései mellett a közlekedési téma dominált, elsősorban a csapatok kerékpározáshoz köthető ismereteire fókuszálva.

A feladatok sikeres teljesítését követően elégedetten és jóízűen kóstolhattuk meg a tankonyhánkban készült különféle vendégváró falatot és az elmaradhatatlan gyümölcssalátánkat is.

A nap végére az eredmény is megszületett. Az igencsak szoros versenyben az első helyezést a túrkevei Kaszap Nagy István Református Általános Iskola tanulói szerezték meg, Nagy Valéria tanárnő felkészítésével. A második helyre a törökszentmiklósi Baptista Szeretetszolgálat Kölcsey Ferenc Általános Iskolájának nebulói értek el, Kiss Ferencné tanárnő vezetésével, végül a még mindig szépen hangzó harmadik helyen a kisújszállási NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola Tagintézményének diákjai végeztek, Mester Anikó tanárnő kíséretében.

Jövőre ugyanekkor, ugyanitt…

Borók-Varró Veronika tanárnő

GALÉRIA