Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Játék az olimpiákról

Iskolánk több diákja kapcsolódott a Magyar Olimpiai Csapat Nagy Diák Tesztjének első fordulójába, amit abból a célból hirdettek meg, hogy a 14 és 24 közötti fiatalok körében felkeltse az érdeklődést a 2024-es párizsi olimpia iránt, megismertesse velük az olimpiai eszmét, az eddigi játékokon szereplő kiváló magyar sportolókat. Az első forduló online zajlott, amin 21.500 diák tesztelhette le sporttörténeti ismereteit. Iskolánkból 6 diák is értesítést kapott, hogy bekerült a középdöntőbe, ahonnan a legjobb 10 fő egy TV-kvíz keretén belül 3 értékes díjért küzdhet meg.

A 10. A osztályból Hangyási Gréta, Major Angelika, Ferenczi Levente és Papp László tanulók vállalták azt, hogy a középdöntőn is részt vesznek, melyet 2024. május 24-én Budapesten a 31. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál keretében rendeztek meg.

Lelkes tanulóink sajnos nem kerültek be a legjobb 10 közé, de nyertek alapműveltséget a magyar sport történetéből a felkészülés alatt, és nyertek egy egész napos fiataloknak szóló programot is, ahol találkoztak médiaszemélyiségekkel, színészekkel, zenészekkel, a közelgő olimpián résztvevő sporttolókkal. A Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság (NOB és MOB) képviselőivel, híres sportriporterekkel. Színes előadásokon, workshopokon vettek részt a média- és pénzügyi tudatosság témaköreiben, természettudományos kvízeken próbálták ki magukat apró hasznos jutalmakért.

A programon több felsőoktatási intézmény is bemutatkozott, akik a 21. század szakmáit igyekeztek bemutatni a rendezvény érdeklődő fiataljainak. Gratulálunk lelkes versenyzőket!

 

Piller Adrien és Keserű Sándor felkészítő tanárok