Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Vigyázzunk magunkra és egymásra!

2024 szeptemberében a Karcagi Rendőrkapitányság munkatársa érkezett iskolánk 9. évfolyamos osztályaihoz azzal a céllal, hogy beszélgessen a korosztályokat leginkább veszélyeztető dolgokról.

Csehné Jámbor Brigitta bűnmegelőzési előadó elsőként a diákok felelősségéről beszélt minden osztályban. Felelősségről, amit saját maguk és az iskolai közösség felé illene tanúsítaniuk. Kérte a diákoktól az egymásra való odafigyelést a mindennapokban, a közlekedési eszközökön, az utcán és az iskolában egyaránt. Az előadó kitért a magántulajdon védelmére, illetve a talált tárgyakkal kapcsolatos tennivalókra. Felhívta a figyelmet arra, hogy az internet nem felejt, és egy fiatalkorban meggondolatlanul világháló segítségével elküldött, fénykép, hang- és videófelvétel megbosszulhatja magát a későbbiekben.

Hasznos tudnivalókat osztott meg a fiatalsággal arra vonatkozóan is, hogy miként lehet elkerülni azt, hogy hiszékenységük, tudatlanságuk miatt áldozattá váljanak. A beszélgetés érintette az illegális szerek használatát, azok szervezetre való káros hatásait is.

Az előadás végén minden diáktól tisztelettudó magatartást kért a diáktársai, tanárai, családtagjaik felé. Reméljük, az előadó tanácsait diákjaink megfogadják nemcsak a tanév során, hanem egész életükben.

 

Piller Adrien ifjúságvédelmi támogató

GALÉRIA