Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Szakmunkásavató: elismerések és állásajánlatok

Ünnepélyes keretek között vehették át végzős szakmunkástanulóink bizonyítványaikat május 28-án az iskolaudvaron megrendezett szakmunkásavató rendezvényünkön.

Az igazgatói nyitóbeszédét követően Demeter Jánosné kuratóriumi elnök és Toldi Attila igazgató Illéssy Sándor-díj átnyújtásával ismerte el Ari Katalin tanárnőnek és Monoki Kálmán tanár úrnak az iskola fejlődéséért és fejlesztéséért végzett munkáját.

Bögös Jenő hitéleti igazgatóhelyettes a szeretet hangján kívánt sok boldogságot az ifjú szakmunkásoknak. Végzős diákjainkat Simon Éva tanuló éneke köszöntötte, majd Böröczi Csilla tanulónk búcsúzott az iskolától, diáktársaitól és a tanáraitól.

Ünnepségünkön 75 ifjú szakember vette át szakmai bizonyítványát, illetve a többek által igényelt Europass-bizonyítványt. Két gazdálkodó szervezet jutalmakkal és állásajánlattal ismerte el a náluk töltött tanulóévek alatti teljesítményt.

A kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Középiskola szakmunkásavatója egyben a fizikai dolgozók ünnepe is, a tisztességes, az újításokon töprengő, a gondolkodó, s ezzel egyben a fejlődést, az emberi civilizációt előre vivő szakemberek dicsérete.

Toldi Attila igazgató

GALÉRIA