Folytattuk a korábbi tanévekben kialakult jó gyakorlatot: a cipősdobozokba összegyűjtött ajándékoknak iskolánk tanulói közül találtunk kis gazdákat, olyanokat, akiknek szeretettel átadhatjuk, és akik szeretettel fogadják, és akiknek örömet okozhatunk. Kedvességgel, szeretettel hozták, válogatták a diákok és az iskola dolgozói az ajándékokat. Baptista partneriskolánk, a budapesti VIK Szakképző Intézmény és Gimnázium az Illéssy Gasztro Kupára való érkezéskor 15 cipősdobozzal tette gazdagabbá a helyben összegyűlt ajándékokat. Nagy köszönet érte! A megszületett 72 különleges doboz kereste 72 különleges gazdáját.
Fenntartónktól, a Baptista Szeretetszolgálattól még negyven, tartós élelmiszereket magukba foglaló nagy csomagokat kaptak a leginkább rászoruló diákok és családok.
„A szeretet nem kérkedik” bibliai gondolatot követve a diákönkormányzat munkáját segítő pedagógus és az osztályfőnökök személyesen, tapintatosan adták át a karácsonyi ünnepeket könnyebbé és szebbé tevő, szeretetünkből táplálkozó csomagokat.
A 9. TSZ osztály jóvoltából minden csomagba került egy-egy kézműves apróság is, amit a tanulók nagy lelkesedéssel készítettek osztályfőnökük, Kustár Krisztina tanárnő segítségével. A diákönkormányzat kézműves délutánján készült textilszaloncukrokat pedig a napokban adják át tanulóink a városi Idősek Klubja tagjai részére.
Köszönet a diákoknak és az intézmény összes dolgozójának! „Gyarapítson és gazdagítson titeket az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket.” (1Tesz 3,12)
Piller Adrien és Somogyiné Harmati Angéla tanárok, Toldi Attila főigazgató