Üdvözöljük iskolánk weboldalán

25 éves osztálytalálkozó

A szakmai vizsgák letétele után, 1997 szeptemberében kezdték meg tanulmányaikat a kétéves, érettségire felkészítő évfolyamon azok a fiatalok, akik 25 éves osztálytalálkozóra gyűltek össze 2024. október 19-én. A 18 érettségizőből 10-en tudtak megjelenni, még az Ausztráliában élő osztálytárs is – szerencsés egybeesésként – itt tudott lenni.

Iskolabejárással kezdtük a találkozót, és egykori diákjaink elégedetten konstatálták, hogy sokat fejlődött az Illéssy-iskola tárgyi környezete. A jó hangulatú osztályfőnöki órai élménybeszámolók után a fehér asztal melletti beszélgetéssel zártuk a napot. Örömmel állapítottam meg, hogy mindegyikük családot alapított, szorgos, a munkát értéknek tekintő emberré vált.

A képen (balról jobbra): Bartus Georgina, Dániel Sándor, Kiss Réka, Kormány Ágnes, Sas Brigitta, Toldi Attila (osztályfőnök), Molnár Sándor, Kovács Kornélia, Mándoki Ferenc, Szöllősi Éva, Nagy László.

Kedves 13. G osztály! Várlak benneteket a 30. évfordulón is!

Toldi Attila volt osztályfőnök