Üdvözöljük iskolánk weboldalán

VII. Bibliai Történet és Zsoltármondó Találkozó

Jézus azt mondta, hogy az Isten országa kicsiben kezdődik, de egyre nagyobbá lesz. Ezt a folyamatot láthatjuk megvalósulni a Nagykun Baptista Oktatási Központ hitéleti munkacsoportja által szervezett Bibliai Történet- és Zsoltármondó Találkozóval kapcsolatban is. 2017-ben – amikor megtartottuk az első ilyen rendezvényünket – elfértünk az iskolai könyvtárban. A VII. Bibliai Történet- és Zsoltármondó Találkozónak 2024. október 18-án a Vigadó Kulturális Központ adott helyet, ahol 117 diák gyűlt össze, hogy a Szentírás egy-egy történetét vagy zsoltárát megossza a jelenlevőkkel.

A rendezvény nyitásaként Rudolf Mauz Felhők alatt című zeneműve csendült fel Budai Bence, NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola és Gimnázium Tagintézmény 9. G osztályos tanulójának előadásában, aki szaxofonon adta elő a darabot. A fiatal zenészt felkészítő tanára, Horváth István kísérte zongorán.

Szász Veronika, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Dunáninneni területi oktatási igazgatója köszöntő beszédében többek között kiemelte: nagyszerű, hogy egyre több diák ismerkedik meg a Bibliával. A Szentírás üzenetei olyanok számunkra, mint a modern GPS eszközök, melyek elnavigálnak bennünket a megfelelő úticélhoz. Isten beszéde egy lelki GPS számunkra, mely segít abban, hogy ne tévedjünk el az élet bonyolult útján.

Toldi Attila, a Nagykun Baptista Oktatási Központ főigazgatója nyitó gondolataiban megfogalmazta, hogy adatalapú digitális korunkban a szülők és pedagógusok közös céljának kell lennie, hogy a gyermekek és fiatalok számára az olvasás öröme megmaradjon és továbbéljen. Kifejezte a jelenlevő résztvevők felé háláját, hogy ők ezen az úton elkezdtek járni és megismerhetik a Biblia örök érvényű üzeneteit. Elmondta, hogy találkozónk kapcsolódik a reformáció napjához is, mivel erősíti a reformátorok célkitűzéseit, hiszen biblikus értékőrzést szolgál.

A közös éneklés már szerves része ezeknek a találkozóknak. A felkészítő tanárokkal, kísérőkkel együtt kb. 150 fős gyülekezet nagy lelkesedéssel vett részt Bögös Jenő, a Nagykun Baptista Oktatási Központ hitéleti-nevelési igazgatóhelyettese által vezetett éneklésben. Öröm volt látni, hallani kicsik és nagyok lelkes éneklését.

A megnyitó után a diákokat három csoportban hallgatta meg a 2-2 fős zsűri. Az óvodás és alsó tagozatos diákokat Bögösné Szász Edit, a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese és Kőváriné Papp Katalin, a Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája intézményvezető helyettese hallgatta meg.

Szász Veronika területi oktatási igazgató és Tatár-Balla Ágnes, az Arany János Városi Könyvtár vezetője a felső tagozatos diákok történeteit és zsoltárait kísérte figyelemmel.

A középiskolás korosztályt Beke László, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskola iskolalelkésze, és Máté Krisztina, a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanítója zsűrizte.

Találkozóinkon a zsűri nem helyezéseket oszt, hanem különdíjjal jutalmazza azokat, akik legkifejezőbben mondják el a bibliai részeket. Az alapkoncepció az, hogy korcsoportonként 3 különdíjat adunk. Viszont olyan sok szép előadást hallhattunk, hogy a három korcsoportban összesen 19 különdíj került átadásra.

Gratulálunk a díjazottaknak és minden résztvevőnek! Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját! Bízunk benne, hogy 2025 októberében ismét találkozunk.

 

Bögös Jenő

hitéleti-nevelési igazgatóhelyettes

GALÉRIA