Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Húsvéti istentisztelet

A keresztyénség legnagyobb ünnepét, Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását felidéző eseménysorozatot, a húsvétot iskolánkban is megtartjuk évről évre. Az iskolai ünnepre Bögös Jenő hitéleti igazgatóhelyettes Szász Zsófiát, a helyi baptista gyülekezet egyik fiatalját és Orosz Balázst, a Baptista Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanárát kérte fel közös koncertre. 

A húsvéti üzenet felvezetőjeként a diákok olyan dalokat hallgathattak meg Szász Zsófia előadásában, melyek önmagukban is komoly mondanivalót hordoztak, de közben nemcsak a gondolatainkat, hanem a szívünket is megragadta. 

A diákok nagy figyelemmel hallgatták Jézus halálának és feltámadásának egy-egy momentumát felidéző történeteket. Bögös Jenő üzenetében kiemelte, hogy Jézus halála Isten szeretetéről, de a bűn súlyosságáról is üzenetet ad számunkra. A feltámadás történetében arról beszélt az igehirdető, hogy a feltámadás tényét akkor sem volt könnyű elhinni. Elsőnek Jézus közvetlen közelében élő tanítványok sem tudtak mit kezdeni az üres sír látványával. A feltámadásba vetett hit ma is kihívás elé állít bennünket, de ahogyan a tanítványok eljuthattak arra a meggyőződésre, hogy Jézus él, a ma embere is elérheti ezt, hisz Jézus azt mondta: „boldogok, akik nem látnak és hisznek”. 

Istentiszteletünket úgy zártuk, ahogy elkezdtük: Istent dicsérő dalokkal. Ebben a formában is szeretném megköszönni Szász Zsófia és Orosz Balázs zenei közreműködését! 

 

Bögös Jenő, hitéleti igazgatóhelyettes 

GALÉRIA