Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Húsvéti gondolatok

Feltételezem, nem vagyok egyedül azzal az életérzéssel, amit tavasszal él meg az ember. A szürke téli napok után egyre többször élvezem a nap fényét. Szemet gyönyörködtető a virágzó fák szépsége. Örömmel veszek mély levegőt, mely a tavasz illatával van átitatva. Energiával tölt meg, ahogy látom, ismét beindulni az életet a téli álom után.

Ilyenkor tavasszal számomra van egy másik nagy jelentőséggel bíró esemény, ami szintúgy az életről szól, mint a tavaszi természet rügyfakadása, ez pedig Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe. Ez utóbbi annyival fölülmúlja az előbbit, hogy ez az örök életről szól, hisz az Úr Jézus örökre és végérvényesen legyőzte a halált. Jézus Krisztus feltámadása a világtörténelem legnagyobb és legfontosabb eseménye. Ha belegondolok, hogy mit tett értem Jézus, akkor a szívem örömmel és élettel telik meg.

Talán olyan hihetetlennek tűnik sokaknak, hogy valaki feltámad a halálból. Megértem. Ez – mármint a feltámadás – ember feletti dolog, az ilyet nehezen tudjuk betuszkolni elménk korlátai közé. Így voltak ezzel Jézus legközelebbi tanítványai is. Tamás pedig, kifejezetten szkeptikus volt. „Hiszem, ha látom” hozzáállással fogadta társai vallomását, akik örömmel újságolták el neki, hogy Jézus él. Amikor aztán később Jézus megjelenik Tamásnak, ezt mondja neki: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (János 20,29)

Mi most ebben a boldog helyzetben készülhetünk a húsvétra. Nem a szemünkkel szükséges meglátnunk a Feltámadottat, hanem a szívünkkel. Kívánom, hogy így ünnepeljük Őt, aki elhozta számunkra bűneink bocsánatát, és az örök életet!

Áldott, örömteli húsvétot kívánok minden diáknak, szülőnek, munkatársnak, honlapra látogatónak!

 

Bögös Jenő hitéleti igazgatóhelyettes