A kisújszállási Vigadó Kulturális Központ bensőséges légkörű eseménynek adott otthont 2025. október 17-én, itt rendeztük meg a VIII. Bibliai Történet- és Zsoltármondó Találkozót, melyen 136 diák vett részt az óvodásoktól kezdve a középiskolás korosztályig bezárólag. Az eseményt a reformációra emlékezve szerveztük azzal a céllal, hogy az Isten Igéje minden korosztályhoz közelebb kerüljön.
A találkozó mottója Jézus szavai voltak: „Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet.” (Máté 21,16/b) – és valóban, a nap során a legkisebbek szavaiból, a gyermekek szívéből fakadó dicséret töltötte be a teret.
Szász Veronika, a Baptista Szeretetszolgálat Dunáninneni Területi igazgatójának és Szidey István, a NABOK Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium tagintézmény-igazgatójának nyitó gondolatai után közös énektanulás indítottuk a napot, melynek során a résztvevők egy olyan dalt tanultak, mely szorosan kapcsolódott a nap mottójához. Ez nemcsak zenei élményt nyújtott, hanem segített abban is, hogy a gyerekek, fiatalok lelkileg ráhangolódjanak az Ige üzenetére.
A nap folyamán óvodások, általános iskolások és középiskolások léptek a zsűri elé, hogy bibliai történeteket vagy zsoltárokat adjanak elő. Volt, aki határozott, a történetet megelevenítő előadással ragadta meg a hallgatóság figyelmét, mások mély átéléssel szólaltatták meg Isten Igéjét. A sokszínű előadások mögött komoly felkészülés, és még fontosabb: sok esetben belső átélés és személyes hit rejlett. A kiemelkedő előadókat a zsűri oklevéllel és könyvjutalommal díjazta.
Az esemény célja nem a versengés volt, hanem a közös lelki épülés – ennek megfelelően minden résztvevő elismerésben részesült, és kis ajándékkal, emléklappal, igés kulcstartóval térhetett haza.
A találkozó nemcsak a gyermekekről, hanem az őket felkészítő pedagógusokról, szülőkről, iskolalelkészekről is szólt, akik hétről hétre azon dolgoznak, hogy a gyerekek megértsék és szívükbe zárják a Szentírás üzenetét. Az ő munkájuk is elismerést érdemel!
A Bibliai Történet- és Zsoltármondó Találkozó több, mint egy rendezvény: hitvallás, közösségépítés, és az Ige élővé tétele a következő generációkban. Reméljük, hogy jövőre is sokan eljönnek, hogy újra együtt dicsőítsék Istent szóval és énekkel.
Bögös Jenő hitéleti-nevelési igazgatóhelyettes
Külön öröm volt számomra, hogy a középiskolás korosztályból a NABOK Illéssy Tagintézménye 14 Igemondóval képviselte az iskolát, és a középiskolás öt különdíjből négyet diákjainknak ítélt oda a zsűri. Megörökítve nevüket: Kiss Ramóna (11. TSZ), Lukács Titanilla Jázmin (12. A), Madarász Emese(12. A), Tóth Krisztián (11. TVK). Köszönöm a felkészítő hitoktatók – Bögös Jenő, Simon Krisztina, Tóth László – odaszánását is. Gratulálok a példás szervezéshez, felkészítéshez és legfőképpen zsoltármondó fiataljainknak!
Toldi Attila főigazgató