Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Fémipari szakmai gyakorlat Ausztriában

Iskolánkban immár évtizedes hagyomány, hogy a pályázati lehetőségeket igyekszünk kihasználni. Egy nyertes Erasmus+ pályázat keretében lehetőség nyílt 32 tanuló számára, hogy 3 hétre Ausztriába, a burgenlandi Pinkafeld városba utazzon. A projekt két turnusban zajlik 16-16 tanuló és 2-2 kísérő tanár részvételével. Az első turnus február 19-től március 11-ig, a második turnus március 11-től március 31-ig valósul meg.

A Landesberusschule Pinkafeld a helyi Batthyány-Strattmann kastélyban és annak környezetében működik. A kiválóan felszerelt, a kornak megfelelő technikai feltételeket biztosító iskola remek körülményeket biztosít a szakmát tanulók számára.

Az iskola vezetői és tanárai baráti hangulatban fogadtak bennünket. A tanulóinkat oktató kollégák felkészültségének, hangulatos óravezetésének köszönhetően nem csak elméleti, hanem gyakorlati tudást is szerezhettek tanulóink. A jól előkészített projektfeladatot – 2-2 db kerti pad – is sikerült teljesíteni, amit majd a projekt végén hazaszállítunk és elhelyezünk iskolánk udvarán.

A szakmai tapasztalatszerzés jegyében lehetőség nyílt a Nikitscher Metallwaren GmbH helyi fémipari gyár meglátogatására, ahol sok új technológiát tekinthettünk meg.

A tanulás mellett jut idő kulturális és szabadidős programokra is, hisz elérhető közelségben vannak a főváros és Burgenland nevezetességei, így meglátogattuk Bécs és Eisenstadt történelmi látnivalóit.  A szabadidő hasznos eltöltését jól felszerelt konditerem és tornaterem biztosítja a sportolni vágyók számára.

Köszönjük vendéglátóink szívélyes fogadtatását, a tartalmas oktatómunkát, valamint a projekt megálmodóinak és megvalósítóinak a kitartó munkát.

Lévai János

szakképzésért felelős igazgatóhelyettes

GALÉRIA