Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Tehetséggondozó tanulmányi kirándulás

Egy sikeres NTP-pályázatnak köszönhetően tanulmányi kiránduláson vehetett részt az Illéssy-középiskola diákjainak egy csoportja. Még az elmúlt tanévben nyert az iskola az Emberi Erőforrások Minisztériuma „A magyar anyanyelvi, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek anyanyelvi identitás megőrzését célzó tehetséggondozó programok támogatása” pályázatán a „Az iskolapadból a közönség elé” kommunikációs tanműhelyének működtetésére. A programban a fiatalok fejlesztik anyanyelvi készségeiket, megtanulják a színpadi szereplés alapfogásait, s a média világába is bepillanthatnak. A pályázat részeként két kirándulásra is eljutottunk. Az eredetileg 2020 tavaszára tervezett programokat a koronavírus-járvány miatt szeptemberben tudtuk pótolni.

A lelkes diákcsapat először Budapestre látogathatott. A Petőfi Irodalmi Múzeum interaktív foglalkozásán megismerhették Petőfi életét, s közelebb kerülhettek legfőbb alkotásaihoz. Ezt követően a színház világába pillanthattak bele – a Madách Színházba látogattak el. A Mamma Mia musical elvarázsolta a csapatot – sokaknak ez volt az első színházélménye.

A pályázati program másik kirándulásának úticélja a zempléni Széphalom és a Magyar Nyelv Múzeuma volt. A diákok érdeklődve látogatták végig az anyanyelvünk változását bemutató kiállítást, majd az Arany János Toldiját feldolgozó interaktív tárlatot. A legnagyobb izgalmat azonban a szabadulószoba jelentette – több rejtvény megfejtésével segíthettek Kazinczynak kimenteni kéziratát a tűzvészből. A következő állomás Diósgyőr volt, ahol nemcsak a kor ruhadivatját, hanem nyelvét is megidéző tárlatvezetésen vehettek részt.

Csordás-Tán Eszter és Keserűné Ébner Tünde tanárnők

 

GALÉRIA