Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Élményműhely – kreatív iskolanap

Iskolánkban 2016. január 27-én került megrendezésre a „Művészet, matematika, játék és innováció” című kreatív műhelyfoglalkozás. A programok reggel 8 órakor kezdődtek és három helyszínen folytak párhuzamosan.

A diákok az első helyszín interaktív műhelyfoglalkozásán Szabó Ildikó tanárnő vezetésével Platóntól és az általa leírt geometriai testektől elindulva ismerkedhettek meg a matematikai, építészeti, kémiai, biológiai és nanotechnológiai felfedezések érdekes történetével, miközben elkészítették a 4DFRAME készlettel megépített kézbe vehető modelleket is. A második helyszínen Dr. Vörös László egyetemi docens vezetésével „többdimenziós kockákból” sík és térbeli mozaikok, lehetetlennek tűnő, illetve kétértelmű alakzatok építése zajlott. A harmadik helyszínen Nyögéri Imre tanár úr trükkös csomói és ördöglakatjaival ismerkedhettek meg a tanulóink, amelyek szorosan kapcsolódnak a geometria különféle felületekkel foglalkozó ágához. A különleges csomók és lakatok kipróbálása során átélhették a résztvevők azt a kivételes érzést, amikor sikerül egy elsőre lehetetlennek tűnő feladatot megoldanunk.

A foglalkozásokon kb. 270 diák vett részt a nyolcadikos évfolyamon tanulóktól kezdve a szakközépiskola 12. évfolyamáig. A program két helyszínére a kisújszállási általános iskolák nyolcadikos diákjai is ellátogattak. A rövid szünetekben a tanulók megtekinthették az ÉlményMűhely utazó kiállítását, amelyben a világ legnagyobb matematikai-művészeti közössége, a Bridges Organization nemzetközi tagságának alkotásaiból állítottak ki néhányat. Ezúton is köszönjük az ÉlményMűhely munkatársainak az igényes és színvonalas előadásokat és az élményteli foglalkozások levezetését.

Az ÉlményMűhely az NTP-MTTD-15-0008 számú „Csillagászati jelenségek a matematika tükrében” című pályázat keretében valósult meg.

Vígh Lajos tanár

GALÉRIA