Ismét illéssys siker a Pelikán Kupán

2018. április 18., 08:35

Iskolánk állandó résztvevője – az Illéssy Gasztro Kupa mellett másik – megyei gasztronómiai versenynek, a szolnoki Pelikán Kupának, melyet idén már 13. alkalommal rendeztek meg 2018. április 14-én. Iskolánk szívügyének tekinti, hogy a megyehatáron belül található megmérettetéseken képviseltesse magát.

A versenyre 1 pincér asztallal érkeztünk: Kovács Ibolya 13. A osztályos vendéglátásszervező tanulónk eredménye aranyérem, felkészítő tanára Horváth Ferenc. Ibolya illéssys pályafutása 40. versenyén vett részt, s szép sikerrel búcsúzott középiskolai tanulmányaitól. A versenyen az ízlésesen megkomponált asztalterítése mellett kiemelkedett az élő munkás versenyrészben (palacsinta flambírozása közönség előtt) és az elméleti tudást felmérő feladatlap kitöltésében is. Az aranyérem mellé különdíjat is átvehetett.

Szakácstanulóink, Major Ágnes, Molnár Vivien, Nagy Szabina, Várdai Veronika 9. osztályosok munkáját a menzai étel kategóriában oklevéllel ismerte el a zsűri, felkészítő tanáruk Bottlik Imréné volt. Bár minden menzai étel ilyen színvonalú és tálalású lenne!

Cukrász-artisztikában indult versenyzőink, Bakó Dorina, Bernáth Ibolya, Horváth Evelin, Varga Anna 9. osztályos tanulók szép munkával történő bemutatkozását a zsűri oklevéllel jutalmazta.

Farkas Brigitta és Péntek Andrea 10. D osztályos tanulókat gyakorlati képzőhelyük, a karcagi Essen Kft. nevezte a versenyre, s oklevelük mellé átvehették a Baromfiudvar Kft. különdíját is. A tanulók felkészülését Rózsa Imre gyakorlati oktató segítette az Essen Kft.-nél.  

Gratulálok a szép eredményekhez minden tanulónak és felkészítőnek!

Toldi Attila igazgató

Ismét illéssys siker a Pelikán Kupán