V, mint Vivien, V, mint V-dik

2018. március 27., 12:52

2018. március 26-án, a martfűi sporttelepen került megrendezésre a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diákolimpia Atlétika Mezei Futóbajnokság, melyen egyéni versenyzőként Vadász Vivien 11. A osztályos tanuló képviselte iskolánkat. A korábban március 22-ére kiírt versenyt a zord, téli időjárás miatt erre a napra tette át a rendezőség, azzal a kikötéssel, hogy ekkor mindenképpen megtartják. Kissé félve néztük az időjárás-jelentést, vajon mire számíthatunk. Szerencsére, a pálya elég jó állapotú volt, és igaz, hogy nem volt szikrázó napsütés, de legalább az eső nem esett! 

A VI. korcsoportos leányoknál is erős mezőny állt rajthoz. Vivinek sikerült a rajt után az élbolyban maradni. Az első két helyen álló sportoló imponáló teljesítménnyel el tudott szakadni a többiektől, de még 2000 m-nél láttunk esélyt a dobogóra, végül az utolsó 1000 m után, nagy küzdelemmel az ötödik helyen ért célba az illéssys leány. Gratulálunk az eredményéhez!

Keserű Sándor testnevelő tanár

V, mint Vivien, V, mint V-dik