Születésem óta a te gondod voltam…

2019. március 14., 08:31

Születésem óta a te gondod voltam…

/Zsoltárok könyve 22,11/

Az egészségnevelés jegyében iskolánk tanulói életvédelmi kiállításon, előadáson jártak. Ehhez igazán nem kellett sokat gyalogolniuk, mert a kiállítás házhoz jött. Kiáltás az Életért Egyesület és az OM Alapítvány Bus4Life missziója egy speciálisan átalakított buszt és előadókat biztosított ehhez a programhoz. Az előadáson elhangoztak olyan információk, amelyek segítik az emberi élet csodálatos és értékes voltát megbecsülni.

A rendhagyó osztályfőnöki órák alatt tanulóink három kisfilmen keresztül megismerkedhettek a magzati élet fejlődéséről, a leányanyaság realitásáról az iskolai életben, valamint az abortuszról és annak drámai következményeiről. Tanulóinkat megérintette a téma, és őszinte figyelemmel kísérték végig az előadásokat. Az előadóktól diákjainkról csak pozitív visszajelzést kaptunk.

Köszönjük az alapítványnak a lehetőséget, Isten áldását kívánjuk munkájukra.

Tóth László igazgatóhelyettes

Születésem óta a te gondod voltam…