Szlovákiában emlékeztünk Trianonra

2017. június 12., 07:57

A Rákóczi Szövetség „Nemzeti összetartozás napja” alkalmából kiírt pályázatán ismét nyertünk, s most nem Erdélyt, hanem a Felvidéket választottuk úti célunknak 2017. június 7-8-án 40 lelkes diákkal. A szlovákiai Szakkay József Szakközépiskola (Kassa) volt a fogadó partnerünk, melynek tanárai és diákjai szeretettel vártak bennünket. Bemutatták az iskola épületét, a tantermeket. Megtudtuk, hogy névadójuk, Szakkay József teremtette meg az ipari szakképzést Kassán; 1872-ben indította el a Gépészeti Felsőbb Ipartanodát.

Az iskola megtekintése után elfoglaltuk szállásunkat az iskola kollégiumában. Az ebédet követően a Jászói-cseppkőbarlang felé vettük az irányt, amely szerepel a világörökség listán is. Visszatérve Kassára, első utunk a Szent Erzsébet Székesegyházba vezetett, mely Szlovákia legnagyobb temploma. A csodálatos gótikus stílusú dóm megtekintése után megtartottuk megemlékezésünket a Rákóczi-kriptában. Itt vannak elhelyezve II. Rákóczi Ferenc, valamint édesanyja, Zrínyi Ilona, fia, József és Rodostóban meghalt társai maradványai is.

A megemlékezést Majorszki Krisztián 12. A osztályos tanulónk tartotta, ezt követően Szabó Ádám 11. A osztályos tanuló megkoszorúzta Rákóczi síremlékét az iskolánk által vitt „Trianon” feliratú koszorúval. A megemlékezést követően tanulóink számára felfrissítettük a II. Rákóczi Ferenc életéről tanultakat, a templom gondnoka pedig a templom főhajójában ismertette a fejedelem életének fontosabb állomásait, melyet a falfestményen is láthattunk, ezt követően pedig az újratemetés részleteiről is beszélt. 

A dóm megtekintése után a Rodostói házhoz indultunk, mely az eredeti ház másolata, és jelenleg múzeumként funkcionál. A kiállítások Rákóczi életének eseményeit mutatják be, a gyűjteményekben megtekinthetők személyes tárgyai is. Ezt követően tanulóink megcsodálhatták Kassa belvárosát.

Második nap igyekeztünk minél több történelmi emlékhelyet meglátogatni, hogy diákjaink bővíthessék történelmi és kulturális ismereteiket. Első úti célunk Lőcse volt, ahol megtekintettük a városházát, a szégyenketrecet, a Szent Jakab-templomot, majd a Thurzó-házat. Ezt követően utunkat Késmárk felé folytattuk. A Magas-Tátra hegyeinek közelsége miatt gyönyörű vidéken utazhattunk. A Thököly-vár megtekintése után végigsétáltunk Késmárk utcáin. Utunk utolsó állomása a Szepesi vár volt. Vendéglátóink nem túloztak, mikor azt állították, hogy több órás látnivalóval szolgál. Maga a vár csodálatos, hatalmas kiterjedésű építmény, szintén a világörökség része. Megtekintettük a vár berendezett konyháját, a kerámiaműhelyt, a Szent Erzsébet-kápolnát, a kínzókamrát, de láthattunk berendezett hálószobát és fegyvertárat is. A toronyból csodálatos kilátás nyílik a környékre.

Hálásak vagyunk a Rákóczi Szövetségnek, amely lehetővé tette számunkra, hogy eljussunk a Felvidékre. Megismerhettük az itt található történelmi és kulturális értékeket, kapcsolatot teremthettünk az itt élő magyarokkal. A pályázat lehetővé tette, hogy tanulóink számára élővé váljon a történelem, hogy a trianoni döntés következményeit saját maguk is megtapasztalják.

Szidey István

Szlovákiában emlékeztünk Trianonra