Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Az Illéssy-iskola köszönete az egészségügyben dolgozóknak

Hálával és elismeréssel tekintünk arra a heroikus küzdelemre és helytállásra, amelyet már több mint egy éve tapasztalunk az egészségügyben dolgozóktól. Iskolánk munkavállalóinak többsége is már túl van az első oltáson, és sokan már a második vakcinát is megkapták.

Úgy gondoltuk, hogy köszönetünket egy, az iskolánk képzési profiljához is jól illeszkedő gesztussal fejezzük ki. 2021. április 30-án már hajnal három órakor feléledt a tankonyha, ahol Tóth László kolléga megkezdte a 120 liter babgulyás főzésének konyhai előkészületeit. Később tanítványai és iskolánk munkatársai is csatlakoztak hozzá, így kiporciózva és friss kenyérrel péntek ebédre átértünk a karcagi kórházba. Az előre egyeztetett időpontban történő átvételkor a kórház képviselői megköszönték a felajánlást, jó egészséget és további kitartást kívánva egymásnak.

Horváthné Vass Erzsébet ápolási igazgatóhelyettes és Szabóné Tarnai Lilla fogadta a Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott Illéssy-iskola képviselőit, Toldi Attila igazgatót és Tóth László igazgatóhelyettest



GALÉRIA