Pályaválasztási kiállítás 2018 Szolnok

2018. október 20., 16:13

A 2018/2019-es tanév beindítását követően máris elkezdődött a következő tanév előkészítése, a most végzős nyolcadikos tanulók pályaválasztásának segítése. Minden iskola kiemelt feladatnak tekinti a következő évfolyamokra való beiskolázási létszámot minél magasabbra emelni. Ennek egyik színtere a megye legnagyobb pályaválasztási rendezvénye Szolnokon. A sok éve rendszeresen megrendezésre kerülő kétnapos pályaválasztási kiállításon iskolánk ebben az évben is részt vett 2018. október 16-17-én. A „szakma-szigeteken” kialakított standokon mutattuk be képzési kínálatunkat, azok alapvető eszközeit és tevékenységeit.

A pályájukat tervező tanulók interaktív módon próbálhatták ki néhány apró tárgy vagy étel elkészítését. Az interaktív tevékenységben saját tanulóink mutatták meg az érdeklődőknek, hogy hogyan készül egy fém síp, egy étel, egy koktél, illetve hogyan kell vérnyomást vagy vércukorszintet mérni. A kiállítás alatt szórólapokat adtunk a tanulóknak, amelyeken minden fontos információ megtalálható iskolánkkal kapcsolatban. A standokon jelenlévő pedagógus kollégák pedig személyesen adtak válaszokat a felmerülő kérdésekre, illetve bemutatták az érdeklődőknek iskolánkat és a tanulási lehetőségeket. Bízunk benne, hogy a kétnapos rendezvény sikerességét majd a februárban beérkező jelentkezési lapok számával lehet mérni.

Lévai János gyakorlati oktatásért felelős igazgatóhelyettes

Pályaválasztási kiállítás 2018 Szolnok