Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Fenntartói elismerés

Nagy örömmel értesültünk arról, hogy kedves iskolatitkárunk, Sasné Oláh Szilvia számára a Baptista Szeretetszolgálat elnöksége a Közösség önzetlen szolgálatáért érmet adományozott. A 23 éve iskolánkban dolgozó munkatársunk kiváló, a közösséget szakértelmével szolgáló, elhivatott munkája eredményeként részesült a fenntartói elismerésben. Dr. Szilágyi Béla elnök úr leveléből idézve:

"A Baptista Szeretetszolgálat azzal a céllal alpította díjait 2013-ban, hogy az általa fenntartott intézményekben, a központban és az Alapítványnál dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Hálásak vagyunk, hogy Te is olyan hittel és szakértelemmel dolgozó, elhivatott kollégánk vagy, aki példakép saját közösségében és az egész Szeretetszolgálat előtt!"

Iskolai dolgozói közösségünk nevében megköszönöm eddigi munkáját, a továbbiakhoz erőt és jó egészséget kívánok, és mindannyiunk nevében szeretettel gratulálok!


Toldi Attila igazgató