Üdvözöljük iskolánk weboldalán

SZÍNEK – II. Országos Baptista Ki Mit Tud?

2018. április 6-7-én – két év elteltével – ismét iskolánk szervezésében került megrendezésre a Színek II. Országos Baptista Ki Mit Tud? A versenyfelhívást a Magyarországi Baptista Egyházzal és a Baptista Szeretetszolgálattal közösen tettük közzé a tanév elején a baptista középfokú iskolák számára. Ezen iskolák közül 11 intézmény fogadta el meghívást, és gyűlt össze a kisújszállási Vigadó Kulturális Központban.

A nemes megmérettetés délelőtt 9 órakor kezdődött a Nagykunság legszebb rendezvény-termében. Köszöntőt mondott Toldi Attila igazgató úr, a vendéglátó iskola részéről, majd a fenntartó képviseletében Bárányné Zsámba Márta. Háló Gyula, a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs igazgatójának ünnepi gondolatai imával és áldással zárultak.  

A rendezvény jó hangulatához hozzájárult a két műsorvezető kolléga (Ari Katalin és Hajdu-Ráfis Tamás) közvetlen és vidám stílusa, akik bemutatták a zsűri népes táborát: a 8 kategóriában meghirdetett versenyen 15 tagú zsűri látta el a feladatot.

Ezután került sor a produkciókra mintegy 3 órás blokkban. A média-rövidfilm kategóriában érkezett alkotásokat az érdeklődők ezt követően tekinthették meg. A képzőművészeti és a fénykép kategóriába érkezett alkotásokat kiállítás formájában lehetett megnézni a Vigadó előcsarnokában, az érdeklődőknek pedig városnéző programot szerveztünk.

Összesítve 200 tanuló 111 versenyművét élvezhettük (egy tanuló több alkotással is nevezett), melyből 39 élő produkciót láthatott a lelkes közönség. Külön dicséret illeti a közönséget is! Csodálatos és nagyon megható volt látni, ahogyan a diákok tudnak örülni mások sikereinek. Ritka az olyan verseny, ahol ennyi önzetlen szeretettel találkozik az ember.  

Az eredményhirdetéskor a zsűri kategóriánként röviden értékelte a nap eseményeit. A helyezést elérők oklevélben és tárgyjutalomban részesültek. Az összesítésben legeredményesebb iskola vándorkupát vihetett haza; s ezt a következő versenyig a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium őrzi Budapesten.

Iskolánk ezzel a versennyel ismételten bizonyított. A már évek óta sikeres Illéssy Gasztro Kupa után ez a második olyan volumenű rendezvény, ahol az iskola dolgozói kara és diákjai újból bebizonyították, hogy nem véletlenül mondhatjuk el magunkról: az Illéssy több, mint iskola!

Tóth László, a szervező iskola részéről

 

Köszönet a szervezésben és lebonyolításban résztvevő kollégáknak, akik időt, energiát, fáradságot, telefon és egyéb költségeket nem sajnálva minden megtettek azért, hogy ez a rendezvény a lehető legjobb színvonalon tudjon megvalósulni.

Köszönjük a fenntartó Baptista Szeretetszolgálatnak, hogy anyagi lehetőséget teremtettek a verseny megrendezésére.

Toldi Attila igazgató

 

Az Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulóinak eredményei

 

Seres Szilvia, tánc (egyéni)                             III. helyezés 10. B osztály

Monoki Imre, tánc (egyéni)                              II. helyezés 10. A osztály

Illéssy 12. A, tánc (csoportos)                         III. helyezés

Bernáth Ibolya, ének                                       tisztes helytállás 9. A osztály                         

Urbán-Szabó Andrea, képzőművészet            III. helyezés 12. A osztály

Ressinka József, képzőművészet                    I. helyezés 10. B osztály

Szajkó Márk, képzőművészet                          tisztes helytállás 10. A osztály        

Bernáth Ibolya, képzőművészet                      tisztes helytállás 9. A osztály

Czakó Krisztián, képzőművészet                     tisztes helytállás 10. A osztály                       

Gergely Zita, fénykép                                      I. helyezés 13. A osztály


A résztvevő iskolák:

  • „Budapest” Baptista Szakgimnázium, Gimnázium és Sportiskola
  • ADDETUR Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola
  • Baptista Alapfokú Művészeti Iskola
  • Cserepka János Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Euro Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Felnőttek Általános Iskolája
  • Illéssy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
  • Lónyay Menyhért Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola
  • Szivárvány Baptista Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola

 

Az eseményről készült fotókat megtekinthetik facebook oldalunkon.


Eredmények kategóriánként:

A zsűrinek lehetősége volt kategórián belül megosztott díjat adni.