Üdvözöljük iskolánk weboldalán

A legnagyobb gasztronómia verseny Kisújszálláson – VIII. Illéssy Gasztro Kupa

A 2012-ben teremtett hagyományt iskolánk ebben az évben is folytatta. 2018 decemberében azt mondtuk, hogy az ország legnagyobb gasztronómiai versenyét rendeztük meg. Akkor úgy éreztük, hogy ezt már nem lehet fokozni. 2019-ben a nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Illéssy Gasztro Kupa – országos ételművészeti verseny erre az állításunkra rácáfolt.

Az idén december 7-én ismételten benépesült az iskola az ország számos településéről érkező versenyzővel és kísérőikkel. A számok tükrében: 27 település 33 iskolája és 2 gyakorlati képzőhely indított 186 fő tanulót. A fiatalok mellett egy maroknyi felnőtt szakember is megmutatta tudását. Ezek a számok pedig az ország legnagyobb gasztronómiai seregszemlévé tették rendezvényünket. A tanulók munkáját 73 fő felkészítő kolléga segítette. Ezúton is köszönjük fáradozásukat.

Nem titkolt célunk, hogy a vendéglátás és kereskedelem körében tanulók, dolgozók együtt lehessünk, tanulhassunk egymástól. A verseny alatt kialakulnak emberi és szakmai kapcsolatok, vagy a meglévők továbbmélyülnek, az együttlét öröme pedig gyakran többet ér bármilyen díjazásnál.

A rendezvénnyel nemcsak a szakképző iskolákban tanuló diákok vizsgára való eredményes felkészülését szeretnénk segíteni, hiszen vannak felnőtt kategóriában induló versenyzők is, hanem az érdeklődő közönségnek szeretnénk olyan gasztronómiai élményt és ötleteket nyújtani, amelyeket a mindennapokban felhasználhatnak; legyen az egy ízlésesen terített asztal, melyhez szívesen ülünk oda, egy finom étel, vagy egy újragondolt süteményvariáció, de a közönség gyönyörködhetett az eladótanulók csodálatos csomagolásaiban is.

Iskolánk megújította a hagyományos gasztronómiai versenyeket azzal, hogy meghirdettük az úgynevezett Gasztro Ki Mit Tud? kategóriát: a tanulónak a helyszínen kell végrehajtania a versenykiírásban meghirdetett feladatot a zsűri előtt, meghatározott időre.

Mind a négy szakma képviselői megméretették magukat az élőmunkás versenyfeladatok során: a cukrász-, szakács-, pincér- és eladótanulók. Munkájukat magas színvonalon végezték, s nem zavarta őket az sem, amikor a közönség belepillantott a feladatok végrehajtásába. A versenyzők nagyobb része, összesen 106 fő az élőmunkás versenyen mérette meg magát.

Az Illéssy Gasztro Kupán továbbra is olyan szakemberek vállalták a zsűriben a szerepet, akik a hazai és a nemzetközi gasztronómiában ismert és elismert személyek. A versenyen minden indulót értékelt a zsűri pontozásos rendszer alapján, ezért van az, hogy egyfajta éremből több is kiosztásra került a verseny napján.

A szakmai zsűri összetétele:

Szakács zsűri: Boros László Venesz-díjas mesterszakács, a gasztronómia követe, aki Debrecenből érkezett hozzánk, s aki ebben az évben megkapta a Magyar Ezüst Érdemkeresztet; Kőrössy Kálmán Venesz-díjas mesterszakács, a lillafüredi Hunguest Hotel Palota egykori konyhafőnöke, számos nemzetközi verseny elismert szereplője; Horváth Ferenc olimpiai bronzérmes mesterszakács, mesterfelszolgáló, a kisújszállási Horváth-kert vendéglő tulajdonosa.

Cukrász zsűri: Erdős Hanna négyszeres olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok cukrászmester és mestercukrász; Balogh Attila mestercukrász, a szolnoki Édes Titok cukrászda tulajdonosa.

Pincér zsűri: Gaál Zoltán mesterfelszolgáló, a szolnoki Pikoló Vendéglátó Kft. ügyvezetője, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke; Bobák József Schnitta-díjas éttermi mester, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke Jászberényből; Csordás János mesterfelszolgáló Nyíregyházáról.

Eladó zsűri: Dr. Földi Kata egyetemi docens Szolnokról; Eperjesi Judit mesterkereskedő, a Spar Magyarország Kft. kisújszállási üzletének vezetője.

A rendezvény ideje alatt, amíg a zsűri értékelte a munkákat, regionális kézműves termékek vásárával vártuk a hozzánk érkező látogatókat.

A hat évvel ezelőtt – Horváth Ferenc helyi vendéglátós szakember tiszteletére – alapított vándorserleget ebben az évben a Budapesti Komplex SzC Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája vihette el, és őrizheti 1 évig!

A Horváth Ferenc vándorkupa további dobogós eredményei:                                                             

  1. Szolnoki SzC Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (Jászberény
  2. Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégiuma (Gyula)

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum által felajánlott különdíjat Dobrozemszky Gábor, a Hotel Benczúr tanulója érdemelte ki munkájával.

A nevezések nagy száma továbbra is bizonyítja számunkra, hogy a versenynek van létjogosultsága a hazai gasztronómiai megmérettetések terén, amely országos lefedettségével az ország legnagyobb versennyé tette ezt a kulináris örömünnepet.

 

Az Illéssy Gasztro Kupa illéssys versenyzői és eredményeik

Gasztro Ki Mit Tud cukrásztanuló:

Kakaófestésben

Ressinka József 12. I osztályos tanuló aranyérmet,

Szajkó Márk 12. A osztályos tanuló bronzérmet,

Magyar Anita 9. D osztályos tanuló az bronzérmet kapott.

Gasztro Ki Mit Tud szakácstanuló:

 

Név és osztály

Eredmény

Felkészítő

Horváth Virág 9. A

diploma és különdíj

Bottlik Imréné

Németh Boglárka 9. A

diploma

Kálmán Andrea

Vidák Éva 9. A

diploma

Kálmán Andrea

Kovács Réka 9. D

diploma

Kálmán Andrea

Mányi Anna Bianka 9. D

diploma

Kálmán Andrea

Fülöp Andrea 9. D

diploma és különdíj

Kálmán Andrea

Fülöp Krisztina 9. D

diploma és különdíj

Kálmán Andrea

Magyar Anita Klaudia 9. D

diploma

Bottlik Imréné

Puzsoma Viktória 9. D

diploma

Bottlik Imréné

Simon Emese 9. D

bronz

Bottlik Imréné

Szekeres Máté 10. D

tisztes helytállás

Bottlik Imréné

Balogh Nóra 11. A

diploma

Kálmán Andrea

Hajnal Barbara 11. A

diploma

Kálmán Andrea

Nagy Szabina Anett 11.A

diploma

Kálmán Andrea

Varga Richárd 11. A

diploma

Kálmán Andrea

Szabó Lídia 11. D

bronz

Bottlik Imréné

 

Pincértanuló kategória:

Fadgyas Adrienn és Majoros Anna 12. A eredménye ezüstérem; felkészítő: Horváth Ferenc tanár úr. Bernáth Ibolya 11. A és Szabó János 10. D párosa első versenyükön aranyéremmel zártak; felkészítő: Hajdu-Ráfis Tamás tanár úr.

Eladótanuló kategória:

Garai Sándor és Mészáros Enikő 13. A osztályos tanulók első versenyükön  ezüstérmet értek el. Kleiner Viktória és Makai Brigitta 11. A osztályos tanulók szintén első versenyükön aranyérmet kaptak a zsűritől. Az eladótanulók felkészítője: Ari Katalin tanárnő.

Cukrásztanuló kategória:

Varga Anna 11. A diploma, Bakó Dorina 11. B diploma, Máté Annamária 11. B diploma elismerés; felkészítőjük: Bottlik Imréné Magdika tanárnő.

Kálmán Andrea tanárnő cukrász artisztika munkáját a zsűri ezüstéremmel jutalmazta.

Amatőr tortakészítő versenyen indult tanulóink közül:

Fodor Eszter (volt Illéssys diákunk) bronzérmet, Lakatos Szilvia és Tóth Henriett 10. B osztályos tanulók ezüstérmet, míg Bakó Dorina 11. B osztályos tanuló különdíjat kapott.

 

Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítést végző kollégáknak a szép eredményekhez.

 

Az Illéssy Gasztro Kupa lebonyolításához számos cégtől és magánszemélytől kaptunk kisebb-nagyobb segítséget. Ezúton is köszönjük támogatásukat.

Támogatóink: Baromfiudvar 2002 Kft. – Debrecen; Baptista Szeretetszolgálat; Baráth Pékség; Demeter Jánosné – az Illéssy Alapítvány kuratóriumának elnöke, települési képviselő; Horváth kert vendéglő – Horváth Ferenc; Indián Rizs Kft.; Isover Saint-Gobain – Varga Attila; Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara; Kisújszállás Város Önkormányzata; RepTár Szolnoki Repülőmúzeum; Sas János villanyszerelő; SPAR Magyarország Kft. kisújszállási üzlete.

Ezeken a támogatásokon kívül szükség volt még számos olyan kollégára, akik időt és energiát nem sajnálva, a rendezvény színvonalas lebonyolításához hozzájárultak.

 

Összegezve: egy jól megszervezett és kivitelezett program volt, amely iskolánk, fenntartónk és városunk jó hírét viszi az országban. A megtisztelő nevezésszám folytatásra ösztönöz bennünket; 2020. december 5-én ismét találkozhatunk.


Tóth László szervező-tanár

GALÉRIA